Kevesebb, mint két hét múlva ismét a Sziget fesztivál nagyszínpadán láthatjuk a brit metal legendát, az Iron Maident. Ezen jeles alkalom remek lehetőséget kínál ahhoz, hogy pár szóban megemlékezzünk a csapat, idén már húsz esztendős albumáról, a No prayer for the dyingról.

Hogy némi személyes vonatkozással kezdjem, el kell mondjam, hogy kevés albumot vártam annyira életemben, mint ezt. Egyik legkedvesebb és, ha lehet ilyet mondani, zenei fejlődésem szempontjából egyik legfontosabb lemezem a Seventh son of a seventh son volt. Az 1988-ban megjelent korong volt talán az első olyan a műfajból, amit már tudatosan hallgattam, és amely -néhány más albummal egyetemben persze- megerősített abban, hogy milyen zenéért is rajongok majd, ha nagy leszek...

Egyszóval, a már említett SSOASS lemezzel a Maiden egy út végére ért. A maga kereteivel együtt is progresszívnek mondható irányvonalat már nem lehetett hová fejleszteni. Az epikus vonal már nem volt annyira menő, a szinti is divatjamúlttá vált, így minden adott volt ahhoz, hogy a Vasszűz is visszatérjen a gyökerekhez. De nem az őskorra jellemző, punkos-karcos dalok mutatták az irányt, inkább a The number of the beast klasszikus heavy metaljához nyúltak vissza. Ráadásul Adrian Smith gitáros is elhagyta a csapatot (ő speciel nem rajongott ezért az irányvonalért), helyére a jellegzetes fizimiskával bíró Janick Gers került. Bruce Dickinson is keményített az énekstílusán, egyszóval az egész lemez az egyszerű rockos-metalos vonalat képviseli. Külön érdekesség, hogy az eredeti borítót a későbbi újrakiadásnál megváltoztatták, némi szöveg került a sírkövön látható táblára és eltűnt róla a szerencsétlen kék fazon, kinek Eddie a torkát szorongatta, jobb is szegénynek...

A lemezt nyitó Tailgunner hűen tükrözi a koncepciót, mintegy 4 percben, egy laza heavy rock nótát kapunk az arcunkba.

A második dal lett volna hivatott nagy slágerré válni, de bármennyire is humoros-szarkasztikus a nóta szövege (az amerikai tévés prédikátorokat állítja pellengérre), nem ez a szám az, ami elsőként eszünkbe jut erről a lemezről. A klipet egyébként maga Steve Harris rendezte, a felvételeket a saját farmján készítették, melyen többek között focizik illetve traktort is vezet a zenekar.

A címadó dal elsőre egy teljesen átlagos Maiden nótának tűnik, de jobban megfigyelve hallható, hogy itt azért próbálták kicsit komolyabbra venni a figurát, és ez a törekvés tetten érhető a következő két dalban is. Mind a Public enema number one, mind a Fates warning egyfajta borongós hangulatot áraszt, csakúgy, mint a The assasin. A feszült légkört a Run silent sun deep kezdi megtörni, majd a Hooks in you oldja fel, előkészítve ezzel a terepet a nagy dobásnak, a Bring your daughter...to the slaughter-nek.

Mit lehet mondani erről? Óriási sláger, hatalmas himnusz, sokért nem adnám, ha hallhatnám élőben. Magát a dalt egyébként Bruce Dickinson készítette a Nightmare on Elm street 5. részéhez, de a lemezre került változatot a csapat újra rögzítette. Ez az egyetlen No. 1. kislemez az albumról.

Tőlem itt véget is érhetne a lemez, de a srácok még egy zseniális dalt tartogattak a tarsolyukban. Hogy kicsit az epikusabb vonalat is megidézzék, ha nem is terjedelmében, de hangulatában, a Mother Russia mindenképp ehhez a vonalhoz sorolható. Pompás lezárása a lemeznek,azt hiszem, ebben Ata barátom is egyetért velem (az ő nagy kedvence e szerzemény).

Ahogy említettem, nagyon vártam ezt a lemezt, húsz évvel ezelőtt. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, kissé csalódott voltam az első hallgatások után. Sokáig nem tudtam szeretni teljes egészében, de az évek múlásával szépen beértek a dalok és ma már egyértelműen a klasszikus Maiden-albumok között emlegetem.

A No prayer for the dying második helyet ért el a brit listákon, az Egyesült Államokban viszont csak egy huszadik hely sikeredett, ezzel együtt -bár a kritikák a gyengébb Maiden lemezek közé sorolják- relatíve sikeresnek mondható. Az viszont már ekkor is érezhető volt, hogy a csapat lejtőre került, de azt senki sem gondolta volna, hogy 10 év kell majd ahhoz, hogy ismét a régi sikereket idézze az Iron Maiden munkássága.