Előrebocsátom, nem szeretnék a nagy megmondóember szerepében tetszelegni, de csak nem bírom megállni, hogy ki ne bökjem, amit szombat éjfél óta pörgetek magamban, körbe-körbe.

Vettem a fáradságot és végignéztem az Eurovíziós-fesztivál mind a huszonhat döntősét. Oké, közben olvastam meg neteztem, de azért oda tudtam figyelni a zenére is, ez nekem szerencsére megy elég régóta, mai napig zene mellett melózok például. A lényeg, hogy az előzetesen dobogós álmokat is szövögető Compact Disco végül 24. lett, ami igencsak messze van az élmezőnytől. De végülis tökmindegy, ez egyáltalán nem lényeges. Hiszen hogyan is lehetne elvárni reális helyezést egy olyan rendszerben, ahol a kedves szomszédoknak adott voksok, az egyébként igen gyermeteg és színvonaltalan dalokra [melyek még nálunk is elhasaltak volna a kilenvenes évek igénytelen popzenei közegében] kiosztott magas pontszámok még a jobban sikerült produkcióknak is alátesznek. Mert hát valljuk meg, az amúgy sem túl jó, nem túl eredeti, ellenben iszonyat unalmas Compact Disco-nóta még ebben a híg fos tengere mezőnyben is bőven az első tízbe való volt. Orosz nagymamák, ciprusi, görög és román tingli-tanglik, ugyanmár. És ezek a "produkciók" több tucat pontot szereztek, a babuskik egyenesen a dobogóig mosolyogták magukat. Az már egyéni ízlés kérdése, hogy a svéd csaj hogyan nyerhetett vagy a szerb maffiózó-kinézetű fickó miként szerezhetett ennyi pontot, de végülis ez is tökmindegy. Azt azonban látni kell, hogy amíg valami izgalmas és különleges dologgal nem rukkolunk elő, addig nem fogunk helyezést elérni. Példát kéne venni Friderika, a Nox [bizony, ők is valami különleges dologgal lettek tizenkettedikek] vagy Rúzsa Magdi dalairól, de nem szégyen tanulni az olyan döntősöktől sem, mint például volt anno a finn Lordi. De ilyen, a magyar popzenét tökéletesen lefestő, a nyugat-európai trendeket szolgai módon másoló, viszont semmi izgalmasat és egyéni ízt hozzá nem adó, Wolf Kati vagy Compact Disco-féle dalokkal [most az ilyen indulókkal, mint Ádok Zoli vagy Csézi nem is foglalkozom, mert még ezt a szintet sem érik el] felesleges pénzkidobás helyezésben reménykedni. Mondom mégegyszer, mindezt úgy, hogy a mezőnnyel összevetve még így is mindkét dalnak az első tízben lett volna a helye.

Helyette célszerűbb lenne a Játék határok nélkül versenyen indulni. Ott legalább mérhető teljesítmények vannak, az óra nem hazudik. Ráadásul, ott mindig volt, ráadásul nem kevés, sikerélményünk is.

Zárásképp egy jó kis magyar rockmuzsika, mely remekül lefesti az egészet, amiről fentebb írtam.