Végre-valahára sikerült meghallgatnom a lemezt. Ma este, munkából hazafelé lazítottak le Angusék és nyugodtan kijelenthetem: a valaha kiadott egyik legjobb AC/DC koronggal van dolgunk!

Szóval, ugye jó egy hete masszív hisztéria uralkodik kis hazánkban az AC/DC-t illetően. Az idejét nem tudom, mikor fordult elő, hogy szűk fél évvel az előadás előtt, két nap alatt elfogyjon az összes jegy itthon egy rock-koncertre. Ha belegondolok, hogy egyes fórumokon, előzetesen kb. 4000 nézőt jósoltak egy esetleges AC/DC bulira...

Az egyelőre még nem tiszta, hogy valóban ennyi rajongója lenne Magyarországon a csapatnak, bár felteszem, a környező országokból is lesznek látogatók. Én hajlok arra, hogy azért itt profi jegyüzér franchiseok is beszálltak a buliba, aki nem hiszi, nézzen szét különböző aukciós weboldalakon...

A lényeg viszont, hogy kurva jó a lemez. A banda nem csinált semmi meglepőt, az első hangtól tudjuk, hogy itt melyik zenekar is játszik. Brian Johnson hangja olyan, mint volt. Angus Young riffjei olyanok, mint voltak. Phil Rudd sem hagyja kizökkenteni magát a 2/4-ből. De legfőképp jók, nagyon jók a dalok! Nincs egy óra a lemez, de ebbe belezsúfoltak 15 számot. Így első hallásra ez elborzasztja az átlag rokkert, de megéri végighallgatni a cd-t, mert nincs rossz pillanat! Na persze, aki kiütést kap az AC/DC-től, most sem fogja megkedvelni őket, de aki legalább az olyan klasszikusokat szereti, mint a Highway to hell, a Back in black vagy a Razor's edge, azoknál tuti a siker. 

Idén eddig a nagyok nem tudtak hibázni. Metallica, AC/DC eddig kipipálva. GnR???