E heti sorozatom záró darabja, szintén egy sokat vitatott lemezről. Annak idején nagy visszhangot vert fel, hogy Bruce Dickinson helyére Blaze Baley került a csapatba, lévén a Wolfsbane ex-énekesét nem sokan tartották a minisziréna méltó utódának. Most mondhatnánk, hogy az idő a fanyalgókat igazolta, de a dolog nem ilyen egyértelmű.

Az 1995-ös The X-factor korong a banda történetének talán legsúlyosabb, legkomorabb alkotása. Epikus hosszúságú dalok sorakoznak a lemezen, és ehhez az atmoszférához remekül passzol Blaze "bárdolatlanabb" orgánuma. Azonban mindenképp a korong hátrányára vált a gyenge hangzás és Baley helyenként kevésbé magabiztos teljesítménye. Ettől függetlenül, a The X-factor fontos lépcső az Iron Maiden evolúciójában, hiszen a Sign of the cross azóta is a koncertprogram része (már ha épp nem nosztalgia-turnén vannak), másrészt a reunion óta kiadott három albumon is szép számmal sorakoznak az olyan nagyobb lélegzetű számok, melyek egyértelműen utalnak a The X-Factor-ra.

A lemez egyik könnyebben emészthető tétele a Man on the edge, melyet a Michael Douglas főszereplésével készült Összeomlás című film ihletett.