Szóval, ahogy már említettem, megérdemelne egy külön posztot a magyar rockszíntér is. Volt már párszor bejegyzés róla, de most egy inkább vitaindító jellegű írással készültem.
Sokszor, sok helyen le lett már írva, hogy bizony hazánk rocksztárjai kifejezetten szeretnek idegen tollakkal ékeskedni. No persze, a legtöbb esetben nem kell egy-az egyben plagizálásra gondolni. Inkább csak felkapjuk a fejünket egy ismerős riffre, egy máshol már hallott dallamra, neadjisten refrénre. Nincs is ezzel semmi gond, a hatásait senki sem tagadhatja le, ezek törvényszerűen megmutatkoznak a dalszerzés során, beépülnek a készülő dalokba.MOndahtjuk azt is, jótol lopni nem szégyen. Több okot adhat az aggodalomra, amikor olyan számokkal találkozunk, melyek hangról-hangra megegyeznek más nótákkal. Ennek számomra egyik legmegdöbbentőbb példája egy Mr. Basary koncerten hangzott el, ahol egy új szerzeményükkel színesítették a programot. Fájó pont volt, hogy a dal zenei alapja a második Takara lemez nyitónótája, a When darkness falls volt, erre sikerült egy kínrímekből összefércelt szövegpongyolát szabni, és tatám: kész volt a dal. Oké, egy alapvetően saját társaságnak, baráti körnek zenélő hobbicsapat talán meg is engedheti magának, hogy egy, csak a legfanatikusabb rockrajongók által istenített csapattól lopjon. De mit mondhatunk arról a csapatról, aki egykor, mint a hazai rockszakma egyik vezető csapata vette le egy az egyben egy, akkoriban az amerikai mainstreamhez tartozó zenekar dalát? Ennek kapcsán egyébként nemrég maga a banda akkori tagja is megszólalt egy rockportálon, miután megcímezték neki a kérdést, és nem tagadta a dolgot. Mentségükre legyen mondva, semmi szándékosság nem volt a dologban, de kétségtelen, hogy a hazai rockrajongók, akkoriban még elég széles köre, újabb szöget vert a magyar rockzene koporsójába.
a legnagyobb probléma azonban mégsem ez. Órákat lehetne vitatkozni azon, hogy mi vezetett oda, hogy legmenőbb csapataink is arcnélküliek egy nemzetközi összehasonlításban. Ez alól valóban csak egy szűk réteg kivétel, őket azonban az undergroundban kell keresni. De ha már szóbakerült az arcnélküliség, vajon az, hogy a magyar rockcsapatok zöme az eredetiség legkisebb szikrája nélkül gyártja le semmitmondó dalait, miből ered? Miért van az, hogy egyébként profi zenészek, képtelenek markáns önálló produkcióra? Talán a közeg határozza meg, amiben felnőttek?
Hogy a csudába lehet az, hogy bármerre is nézünk a világban, most példának okáért legyen ez a hely Svájc [ha már ott van most a hokivb:o)], találunk olyan, nemzetközileg is elismert együttest, akik szintén nem arról nevezetesek, hogy feltalálták a spanyolviaszt. Minden egyes Gotthard dal minden egyes részéről meg lehet mondani, hogy honnan ismerős, melyik banda védjegye az adott riff- és dallamvilág. De a végére mégis összeáll egy Gotthard stílus, amit semmivel sem lehet összekeverni. Na, ezt hogy csinálják?