Olyan 10 éves lehettem, mikor komolyabban felfigyeltem a rockzenére, ez 1985 környékén volt. Ekkor kaptam pár kazettát, köztük egy Deep Purple válogatást, amiket nagyon megszerettem és rongyosra hallgattam. Talán megbocsátható, hogy az általam legjobbnak gondolt öt dalt is innen választom.

Elsőnek jöjjön a Smoke on the water. Tudom, volt már a zsémollon, ráadásul erről a dalról szinte mindent elmondtak már. Én is hozzátettem már a magamét, mikor ama régebbi posztban  megemlékeztem felejthetetlen alakításunkról a pesti éjszakában.

A második nóta a Highway star. Ha az előbbi nótánál az alapriff volt számomra a kulcs, itt a szóló volt az, ami kitörölhetetlenül belém ivódott.

A harmadik dal legyen a Burn. Minden idők egyik legzseniálisabb húzása volt Glenn Hughest és David Coverdalet egy csapatba tenni. Nem is ragozom tovább.

Negyedjére jöhet a Knocking at your back door. Ezt a számot először az introja miatt szerettem meg, de később az egész a kedvencem lett. Ahogy ez a nóta indul, ma is hidegrázós.

Végül, de nem utolsósorban, mi más jöhetne, mint a Perfect strangers. Emlékszem, később szerváltam egy '88-as koncertfelvételt, amit egy téli betegség alatt rommá hallgattam, különösen ezen dal híressé vált szintis középrészét. Hamar rongyos is lett a kazi, de azért a mai napig megvan.