Nos, megvolt a Winger koncert szerdán, és megint csak sikerült egy olyan koncertre eljutnom, amire azt mondom, így utólag, hogy hála istennek, hogy nem hagytam ki!
Seriff barátom tett róla, hogy viccesen induljon az este, mivel sikerült mindenkivel lebeszélni a fél nyolcas találkát a hajónál, kivéve velem. Ki lehet találni, kinél voltak a jegyei... Persze, mikor hívott, hogy hol vagyok már, és mondtam neki, hogy még otthon vagyok, mert meg akarok vacsorázni, akkor ledobta kicsit az ékszíjat:o) Viszont, kedves barátaim tettek róla, hogy folyamatosan kapjam az ívet ezek után, a buli alatt :o)
Tehát a buli! Mondanom sem kell, a magyar szakma krémje tiszteletét tette a bulin, a legnagyobb meglepetést számomra mégis Végvári Ádám jelenléte jelentette. A bemelegítő csapatból az utolsó két dalt láttam, ez alapján nem okozott defektust a felvezető program nagy részének elmulasztása.
Percre pontosan kilenckor jöttek Kip-ék, és a húrok közé csaptak. Már ekkor látszott, hogy a hangosítás nem a legpengébb, egyes források szerint valami fakezű olasz kamionsofőr keverte a soundot. Ezt nem tudom, de az biztos, hogy ennél sokkal jobb hangzást is ki lehet hozni az A38-as cájgból, kár, hogy ez csak a buli végére derült ki. Egész egyszerűen halk volt a zene, Bélával simán tudtunk beszélgetni a koncert első felében. No, de ezt leszámítva nem tudok belekötni semmibe. Kezdjük a setlist-tel. Noha nálam a Pull és a Karma a két csúcs Winger lemez, cseppet sem bántam, hogy mind az öt korongról válogattak, természetesen a legnagyobb slágerek kerültek terítékre. Volt Headed for the heartbreak, Easy come easy go, Down incognito meg Pull me under is, a teljesség igénye nélkül. Élmény volt nézni Morgenstern játékát, ahogy a legfifikásabb dobtémák alatt is fülig ért a szája. Reb Beach és John Roth fantasztikusak voltak (bár a két gitárszóló nem tetszett), utóbbi játszik majd az új Giant lemezen is, nem lesz gyenge. Na és a Mester, Kip Winger, aki torokproblémái ellenére is vállalta a fellépést, igazi frontemberként irányította a bulit. Kommunikált mindenkivel, tagokkal, közönséggel, a technikai személyzettel, de nem nagyképűen, egyszóval szimpatikusan viselkedett. Igazából megint bebizonyosodott, hogy vannak olyan egyéniségei a rockzenének, akik méltán foglalnak el kitüntetett helyet a rajongók szívében. Lehet, hogy manapság már nem arénákban játszanak, mint '88-ban, de az a kábé 400 ember, aki ott volt szerdán a hajón, nem csalódhatott a Wingerben.
A ráadásként előadott Madeleine, Hungry és a Beatles-es Helter Skelter (valamiért mindig azt hiszem, ez egy Stones nóta) jelentette a buli végét, kicsit fél tizenegy előtt. Mondhatnánk, hogy csak ennyi volt, de egyrészt a jóból keveset adnak, másrészt kaptunk egy 80 perces esszenciát a világ egyik legjobb csapatának munkásságából, mindenféle cicoma és sallang nélkül, csak a lényegre szorítkozva. Ez pont így is volt jó.
Később Kip kijött és roppant barátságosan állta a rajongók rohamát aláírásért és fotóért. Ha Gyugyó elküldi, majd felteszem én is a képeket.
Update: Nos, megkaptam a képet Gyugyótól, íme:
Hazafelé kicsit vicces volt, hogy Béláékkal rossz irányba mentünk, így tettünk egy kis kitérőt hazáig. De legalább addig lement a Karma első öt száma, így cseppet sem bántam, hogy 10 perccel később érek haza:o)
