Így az év végéhez közeledve, általában az a szokás, hogy számot vetünk a magunk mögött hagyott időszakkal. Ezt ki-ki tegye meg magánéletileg saját maga, az én dolgom, ezen a blogon mindössze annyi, hogy a 2009-es év, általam legjobbnak ítélt albumait most egy csokorba gyűjtsem össze.

Gondolkoztam azon, hogy rangsoroljak-e, vagy haladjak időrendi sorrendben, végül mindkettőt elvetettem, márpedig azért, mert a rangsorolás ezúttal rendhagyó lenne, ahhoz meg semmi kedvem nincs, hogy végignyálazzam a naptárat, a lemezek megjelenési dátumát illetően.

KISS - Sonic Boom

Szóval a rangsorolás ott bukna meg, hogy volt idén egy KISS lemez, ami alaposan átírná egy ilyen lista elejét, ami nem biztos, hogy jogos lenne a többiekkel szemben. Tény azonban, hogy a Sonic Boom egy nagyon-nagyon jó KISS album lett. Megvan benne minden, ami elvárható tőle: lazaság, rock and roll és hatalmas refrének. Jót tett a korongnak, hogy mindenféle görcsölés nélkül készítették és nem akartak mást adni, mint amihez a legjobban értenek. Bátran odaállítható a klasszikusok mellé és nagyon remélem, hogy a jövő évi európai turnén nem csak a Modern Day Delilah-t veszik elő róla, mert az öreg kontinensen bizony vevők vagyunk másra is, nemcsak az Alive anyagokra - ellentétben az amerikai rajongókkal. Már csak azt kell eldöntenem, hogy Ausztria, Csehország vagy Szlovákia? Szerintem Bécs lesz belőle.

Dream Theater  - Black Clouds & Silver Linings

Számomra elég sok idő telt el az utolsó igazán élvezhető Títör album óta. Ez még 2002-ben volt, a Six Degrees... volt az a bizonyos. Az időközben kiadott lemezek igazából szépen elmentek mellettem, nem úgy az idei korong. Ahogy anno is írtam, hosszú évek óta először éreztem azt a bizonyos feelinget, amit nagyon rég nem, ha DT-t hallgattam. Volt szerencsém a háromlemezes verziót beszerezni, melyen mind a dalok instrumentális változata, mind néhány jófajta feldolgozást is helyet kapott. Egy dolgot sajnálok csak, hogy az Arénás koncertet kihagytam - de ez az év amúgy is a kihagyott koncertekről szólt. Ezzel együtt ez egy nagyon jó lemez, és az A Nightmare to Remember nálam máris a régi nagy nóták méltó utódjává nemesedett.

Queensryche - American Soldier

Nem egy tipikus "Év kedvence" lemez. Pedig Geoff Tate beleadott apait-anyait, még kislányát is becipelte a stúdióba. Ezen felül elbeszélgetett több tucat amerikai veteránnal, újságokat, feljegyzéseket tanulmányozott, majd megírta a QR egyik legszemélyesebb lemezét. Ezek a dalok nem arról szólnak, hogy mekkora dicsőség amerikai katonának lenni (egyáltalán katonának lenni), hanem mindarról, amin egy harctérre vezényelt közlegény vagy tiszt átmegy. A kiábrándultság, a magány, a reménytelenség mind-mind jelen van a számokban - és nem csak katonák, hanem az otthon maradt családtagok részéről is. És aki ismeri Geoff Tate és társai kvalitásait, az tudja, hogy mindezeket az érzéseket milyen mesteri módon tudják a Seattle-i srácok zenébe oltani. Talán én vagyok túlságosan naív, de egész egyszerűen nem fér a fejembe, hogy tudtak néhány helyen lehúzó kritikákat adni erre a lemezre.

Jorn - Spirit Black

A Herceg letett már egyet és mást az asztalra. A kétezres évek elején kezdett pályája felfelé ívelni, nagyjából két-három éve volt a csúcson, gyakorlatilag nem volt olyan év, hogy két-három lemezen ne szerepelt volna. Ez még a legnagyobbakat is megviseli, így nála is elkezdtek a kiégettség jelei mutatkozni - de szerencsére nem történt komolyabb baj. Apóbb változtatás a zenekarban, egy új gitáros, és mindez elég volt az idei év egyik legdirektebb rocklemezéhez. A Spirit Black az első Jorn lemez a Worldchanger óta, amit napi szinten voltam/vagyok képes hallgatni, beleértve az ilyen-olyan projekteket is. Jobbnál jobb rocknóták, helyenként echte nyolcvanas évek utánérzéssel [de most komolyan, hogy lehet 2009-ben olyan címet adni egy dalnak, hogy Rock and Roll Angel?:o)], nomeg egy király Tarja feldolgozás a végén - negyven perc tömör gyönyör.

W.E.T.

Jeff Scott Soto legújabb nagy dobása, az Eclipse és a Work of Art muzsikusaival. Nehéz szavakba önteni, mit éreztem, mikor először hallottam ezeket a dalokat, de talán mindennél többet elmond a dologról a tény, hogy az elmúlt hetekben alig volt nap, hogy ne pörgött volna végig nálam ez a tizenhárom, ízig-vérig valódi hard rock dallambomba. A hangulata kicsit nosztalgikus ugyan, de Soto hangja időtlen, és ha sokszor azt is érezhetjük, hogy ezt-azt már hallotunk korábban, ne is törődjünk vele. Ez egy nagyszerű lemez, amit bármikor elővehetünk, ha klasszikus, dallamos rockzenére vágyunk.

Winger - Karma

Végül, de nem utolsósorban jöjjön az év vége másik nagy dobása, a legújabb Winger lemez, a Karma. Nem hittem volna, hogy valamikor így rámozdulok a bandára, de ez a lemez, ez valami fantasztikus! Ritka az olyan album, amin nem találunk egyetlen olyan dalt sem, amit hébe-hóba kihagynánk, no ez egy olyan lemez. A Deal with the Deviltől kezdve a záró Witnessig mint egy hurrikán, úgy söpör végig rajtam ez a 11 dal. Nincs üresjárat, nincs mellébeszélés, csak célratörő, egyenes rocknóták, tele érzelemmel. Múlt heti, frankfurti kirándulásom alkalmával rommá hallgattam, minden egyes nap volt szerencsém a Supernova-hoz és társaihoz. A Karma-tól annyira belelkesedtem egyébként, hogy előszedtem az összes régi Winger lemezt, meghallgattam azokat is vagy tucatszor megnéztem Kip mestert élőben is - de erről már írtam, nem is olyan régen.

Nagyjából ezek voltak azok a lemezek, amik idén a kedvenceimmé váltak. Erős volt a mezőny, hiszen jónéhány egyéb album is kijött idén, melyeket mások talán előrébb soroltak volna egy ilyen összegzésben. A rend kedvéért álljon itt azon lemezek listája, melyek szintén kiemelkednek az nagy átlagból, de a fenti felsorolásba nem fértek be - szerintem:

Amorphis - Skyforger

Gotthard - Need to Believe

Chickenfoot - ST

Danger Danger - Revolve

Roswell Six - Terra Incognita

Tankcsapda - Minden jót

Ja, és ezen felül még volt Europe, Bon Jovi, Paradise Lost és Megadeth lemez is - csak hogy azokat is felsoroljam, milyen kedvenceim adtak ki várakozáson aluli albumot, szerintem.