Megmondom őszintén, baromi sokat gondolkoztam azon, hogyan is kezdjek bele ebbe a beszámolóba. Több tucatnyi lelkendező hangvételű felvezetést képzeltem el, melyek leírva azonban kimondottan felszínesnek és giccsesnek tűntek mindarra, amit péntek este jópár ezren átéltünkaz Arénában. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy egész egyszerűen csak megosztom veletek ezt a nagyszerű élményt, melyet még sokáig fog emlegetni mindenki, aki részese lehetett.

Pedig nem úgy indult a dolog, hogy itt valami nagy hangrobbanásra lehet számítani. Míg a metrón mentem, írd és mondd, egyetlen KISS pólós figurával futottam össze, Ez a szám, a két héttel korábbi Metallica koncerten, több tucatra rúgott! Aztán kilépve a metróból már feltűnt, hogy azért nagyérdeműben nem lesz hiány, kellemesen tele volt a Sportaréna előtti placc várakozó emberkékkel. Mikor bejutottunk, már sejteni lehetett, hogy az előzetesen lehangoló jegyeladási hírek ellenére, egy erős félházra azért számítani lehet, ami a BS esetében nem is olyan kevés, de mindenképpen több, mint a '97-es PeCsás bulin voltak. Mikor Seriffel beléptünk, éppen a Hard játszott. Mivel nem az én zeném, amit csinálnak, így nem szeretnék különösebben foglalkozni a produkciójukkal, mindössze egy dolgot említenék meg: fájóan kevesen ismerték a dalaikat - és a zenekar is fájóan keveset tett meg azért, hogy az embereknek eladja a produkciójukat. Rossz volt ezt látni egy relatíve ismertnek számító csapattól.

Ahogy a képeken is látszik, rengetegen fejezték ki rajongásukat házilag készített maszkokkal, sőt (hogy ez megint nem nekünk jutott eszünkbe) a bejárat előtt élelmes hölgy segített a lelkesebb fanoknak elkészíteni kedvencük álarcát. Az én kedvencem az a négy srác volt, kik a komplett zenekart idézték megjelenésükkel.

Miután összeszedtük a társaságot, bevonultunk a keverő elé és rövid várakozás után, pontban kilenc órakor, egy monumentális intro után robbant a színpad és megjelent a négy legenda, a Modern day Delilah-val. Bevallom, a show elején attól tartottam, hogy ismét egy olyan koncertet sikerült kifognom, mint a legutóbbi turnén Bécsben, ahol Paul megfázással küszködött és rengeteg problémája akadt a dalokkal. De ezúttal erről szó sem volt. Kicsit áthangolva ugyan némely dalt, de kifogástalanul hozta le a programot a csapat. Az új album nyitónótája, fogalmazzunk így, melegen tartotta az intro alatt beindult közönséget, akik jól fogadták a Cold gint és a Let me go rock and rollt is. Feltünően jó formában voltak a "srácok". Gene és Paul ismét igazolták, hogy remek frontemberek és elsőrangú showmanek, hamar megtalálták a közös hangot a nagyérdeművel. Eric remekül hozza mind a klasszikus nóták, mind az újabb dalok témáit és Tommy, hát igen, ő Ace Frehleybb magánál Space Acenél is:o). A Firehousenál jött az első kötelező show-elem Gene tűzköpésével (itt majdnem lemaradtam a fényképezéssel), majd jött a Sonic Boom egyik legnagyobb dala a Say yeah. Mondanom sem kell, egy emberként üvöltöttük a refrént Paullal. Ezután egy kötelező Deuce, majd eljött az a pillanat, amiről sosem hittem volna, hogy megélhetem, felcsendült a Crazy crazy nights. Bár lejjeb hangszerelték, így is nagyon ütött, nyugodtan mondhatom a koncert egyik csúcspontjának a dalt. A Calling Dr. Love alatt csak szuszogtunk, de már jött is a Shock me, egy remekbe szabott Tommy szólóval, persze itt is megvoltak a védjeggyé vált elemek, mint a repülő gitár és a gitárból kilőtt rakéták. Ez utóbbit egyébként a levegőbe emelkedő Eric-kel közösen prezentálta Space Ace II., nehéz lenne jelzőt találni arra, mennyire lenyűgöző volt.

Bár a Sonic Boom lemez egyik legjobb dala, koncerten nem volt annyira penge az I'm an animal, ha mondhatok ilyet erre az estére, talán itt ült le egy kicsit a hangulat, amit a 100.000 years elnyújtott középrésze is csak nehezen hozott vissza. Ám aggodalomra ekkor sem volt semmi ok, láthatóan erőt gyűjtöttek a fiúk a folytatáshoz. Következett az I love it loud és Gene magánszáma. Először a vérhányás, majd repülés a magasba és odafentről a magyarul előadott "Az a szép..." kezdetű örökzöld - Gene maximálisan kihasználta a hazai pálya előnyét, talán nem túlzás ezt a jelzőt alkalmazni ide. Ezt követően egy olyan best-of széria jött és tartott ki a végéig, melyre egy rossz szava sem lehet egy KISS-rajongónak sem. Love gun, Black diamond (közönségénekeltetés ismét), majd még egy fokozattal feljebb kapcsoltak. Detroit rock city, Lick it up és a Shout it out loud - ekkor már csak imitáltam, hogy éneklem a dalokat, mert hang nem jött ki a torkomon. Ezután Paul kijött közénk, szerencsére elég közel álltunk a kisszínpadhoz, és elénekelte nekünk az I was made for loving you-t. Nyugodtan mondhatom ezt a koncert második csúcspontjának, hiszen az egész Aréna együtt énekelte a diszkómetál egyik alaptételének szövegét Starchild-dal. Egy dolog biztos, a nagyszínpaddal ekkor senki sem törődött, akár le is sétálhattak volna róla a többiek. Miután Paul visszatért, következett a másik dal, amit nem hittem volna, hogy még hallok élőben, a God gave rock and roll to you. Ezalatt a háttérben képkockákkal adóztak a rockzene nagyjainak, így néhány kép erejéig feltűnt a The Beatles, a Stones, Janis Joplin, Hendrix, és Eric Clapton is. Természetesen nem feledkeztek meg Eric Carr-ról sem, az ő fényképe is feltűnt a kivetítőn a dal közben.

Ezután már csak egy dal volt hátra, az elmaradhatatlan Rock and roll all nite, az elmaradhatatlan konfettiesővel, tüzijátékkal. A dal végén a tagok ismét a levegőbe emelkedtek, majd hatalmas robbanások közepette elbúcsúztak a közönségtől. Nem tudom, lesz-e még lehetőségem megnézni őket valaha az életben, de szomorú lennék, ha többet nem láthatnám ezt a showt, ezt a négy embert így együtt.

Hatalmas élmény volt ez a koncert. A KISS, bár lassan negyven éve a pályán van, fiatal csapatokat megszégyenítő energiával és páratlan profizmussal teszi a dolgát még most is. Ha Te, kedves olvasó, ott voltál a koncerten, és hasonló elvárásokkal mentél oda, mint én, akkor Te is azt kaptad, amit vártál. Két óra minőségi rockzenét, profi show-val és tökéletes hangzással. Nehezen tudom elképzelni, hogy nem fülig érő szájjal távoztál a műsor végén.

You wanted the best, you got the best. The hottest band in the world: KISS!