Bár szeretem Dan Brown Langdon-sztorijait, ez az Inferno valahogy nem ragad magával. Pedig minden adott egy jó regényhez: Firenze, Dante Pokoli színjátéka, mindez megfűszerezve a szokásos világméretű összeesküvéssel a háttérben. Valahogy mégis két hete kínlódok vele. Mégcsak az időhiányra sem foghatom [egyébként joggal tehetném], egyszerűen nem is akar letehetetlenül a kezeimbe ragadni a kötet.

Amúgy meg egészen elképesztő, hogy alig voltam idősebb, mint most a kisfiam, mikor ez megjelent én meg bőszen lázadoztam rá a kisszobámban - Dante művéhez mondjuk semmi köze, de hosszú idő után vettem elő újra hallgatni, pont az Inferno miatt.