A nyolcvanas évek közepén Európa szerte rettegtek, ha angol futballcsapat érkezett a városba. A velük utazó huligánok általában alapos tereprendezést tartottak a köz- és egyéb területeken, az ellenfél szurkolóival tartott közös testgyakorlások kíséretében. Mindez hatványozottan jelen volt Angliában, ahol szinte az összes csapatnak, legyen szó kis falusi tizenegyről vagy az első osztályban játszó óriásklubról, megvolt a maga huligáncsoportja. Ezek a szinte hadseregként vagy sok esetben cégként működő társaságok igen sok gondot okoztak egyrészt a rendvédelmi erőknek, másrészt a sportesemények biztonságát és élvezetét is drámaian csökkentették.

Ennek megfékezésére kezdték el alkalmazni a fedett nyomozókat, akik hamis személyazonosságot magukra öltve épültek be a huligánok közé. Nem volt éppen veszélytelen beosztás, a lebukás legjobb esetben is nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértéssel jutalmazta volna a zsarukat, de nagyobb és hirhedtebb csoportoknál bizony a nyomozók élete is hajszálon függött. Az egyik legismertebb és legbrutálisabb szurkolói csapat a Millwall szurkolóiból szerveződött. Ide épült be A beépített huligán négy rendőre, hogy kiszűrje a hangadókat, minél közelebb kerüljön a tűzhöz és bizonyítékokat gyűjtsön a célszemélyek ellen, melyeket egy bírósági tárgyaláson felhasználhatnak ellenük. A könyv nem fikció, szerzője egyike volt a négy nyomozónak. Az egész műveletet megismerhetjük most, leginkább dokumentarista stílusban. Az irodalmiság, talán a témából adódóan is, távol áll a műtől, erősen érezhető, hogy a szerző nem író, ettől függetlenül az események érdekesek, helyenként brutálisak és meghökkentőek. Ráadásul azok számára, akik látták a Személyazonosság című filmet, mindez ismerős lehet, nem véletlenül. A film forgatókönyvét szintén James Bannon jegyzi, A beépített huligán tulajdonképpen annak a szofisztikáltabb formába öntése.

Egyébként van még egy, ennél frissebb film is a Millwall szurkolók talán legismertebb csoportjáról, a Swashbucklersről, ez a 2004-es Futball Faktor. Akárcsak előbbi társa, szintén nem javasolt romantikus-összebújós filmnézésekhez.

Egyszóval, A beépített huligán jó köny, minden hibája ellenére. Ahogy mondtam is, szerzője nem író, szerintem a fordítás is sokszor borzasztóan magyartalan, nem beszélve a viszonylag sok helyesírási hibáról. Mégis, maga a történet feledteti mindezt - és azt hiszem, ennek a könyvnek ennél több dolga nincs is. Jó szívvel ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan imádják a focit és érdekli őket, hogyan is szerveződtek a szurkolói balhék a nyolcvanas évek Angliájában. Mindenki más nyugodtan kihagyhatja az életéből.

Végül de nem utolsósorban, mint mindenre, úgy erre is van dal: ki mástól, mint a Maidentől, ettől a szintén londoni focirajongó zenekartól.