avagy nőnapi dalcsokor, sok szeretettel!

Hamarosan látható lesz a film, mely alapjául egyik kedvenc regényem [nem, nem én írtam :)] szolgál. Nick Hornby Hosszú út lefelé című műve négy totál különböző alakról szól. Adott egy középkorú tévésztár, ki egy félrelépés következtében nemcsak a családját veszíti el, de a börtönt is megjárja. Maureen magatehetetlen fiát gondozza magányosan, míg JJ tipikus wannabe-rocksztár, aki momentán londoni pizzafutárként keresi a betevőre valót. Negyediknek egy vadóc kamaszlány csapódik hozzájuk. Találkozásuk színhelye adja a történet kiindulópontját - ez pedig nem más, mint az Öngyilkosok háza, melynek tetejére azért másztak fel mindannyian, hogy pontosan szilveszter éjjelén vessék magukat a mélybe, nem látva más megoldást felhalmozódott problémáik megoldására. Ebben a lehangoló helyzetben mi mást is tehetnének, mint megenni JJ pizzáját, majd szépen lassan nekilátni, hogy rendbetegyék életüket.

Hornby nagyon nagy mester abban, hogy megmosolyogtató módon ábrázoljon egészen tragikus sorsokat, minden gúny és élcelődés nélkül. Mindezek mellett pedig remekül képes akár egyetlen mondattal is társadalmi nagytotált mutatni, pusztán csak azzal, hogy azt a mondatot a megfelelő szereplő szájába adja. Könnyedén nehéz olvasmány a Hosszú út lefelé, mert magától értetődő természetességgel és befogadhatósággal írja meg a szerző az élet mindannyiunkat foglalkoztató, komoly dolgait.

Most, hogy közeledik a film bemutatója, újra levettem a kötetet a polcról és természetesen nem bántam meg. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan sikerül vászonra vinni a történetet, ha csak olyan jó lesz, mint a Pop, csajok, satöbbi adaptációja, már boldog leszek!:)

Hogy rockzene is legyen, jöjjön egy legendás dal JJ egyik abszolút kedvencétől:

update: megérkezett a film trailere, első nekifutásra tetszik, mikor kell a moziba menni?

Ezúttal egy csodaszép, mára már klasszikussá vált dalt hoztam. Vallomás a búcsú nehézségéről és a viszontlátás nehezen elérkező pillanatáról. Milyen érdekes, hogy ez a dal, noha fordított relációban, számomra is hasonló emlékekhez köthető, még megboldogult kamaszkoromból.

Pár hete olvasnivalót kerestünk kisfiamnak és a neki szóló könyvek között találtam jónéhány olyat is, melyet én is örömmel forgattam kisgyerekként. Az egyik ilyen volt a Winnetou-sorozat, melyet rengetegszer végigizgultam anno. Kíváncsi voltam aztán, vajon felnőttként milyen élmény újra átélni a sok-sok kalandot, úgyhogy gyorsan át is rágtam magam rajtuk. Bevallom, mai fejjel egy idő után kicsit unni is kezdtem a végeláthatatlanul ismétlődő lopakodásokat, rajtaütéseket, de azért jó érzés volt újra elolvasni ezeket a történeteket.

Ennek apropóján jöjjön egy-két indiános dal, amelyeknek ugyan Karl May világához ez ég egy adta világon semmi közük, de ettől függetlenül nagyon jók!

Ahogy a reggeli posztban olvashattátok, hamarosan itt az új Gotthard nagylemez. Ennek örömére nézzünk meg tíz dalt (a teljesség igénye nélkül), mely biztosan felkerülne egy Gotthard Greatest Hits cédére.