Ha már felröppent a diszkómetál, mint kategória, akkor nem mehetünk el szó nélkül a műfaj úttörői mellett sem. Habár a Kiss inkább a csajozós rockzenével alapozta meg sikerét, a legnagyobb áttörést, a legnagyobb ismertséget mégiscsak a diszkóláznak köszönhette. Noha 1978-ig eladott több millió albumával kivívta megérdemelt respektjét a rock nagyjai között, nyilvánvaló volt, hogy a műfaj keretei között -legalábbis egyelőre- nem lehet hova továbbfejlődni. Éppen ezért az épp a csúcson lévő diszkóhullám meglovaglásával és egy roppant tehetséges, fiatal zeneszerző, bizonyos Desmond Child segítségével, valamint a kor egyik legnagyobb slágerproducerével (Vinni Poncia) karöltve megírták a Dynasty című lemezt, mely olyan emberekkel is megismertette a Kiss-t, akik addig maximum csak fényképeken látták őket. Az I was made for loving you-t, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. A dal óriási siker volt, mind a mai napig rendszeresen játsszák a különböző rádióállomások, szerte a világon - harminc év után is.
A nóta méltó párja, a szintén ezen az albumon található Sure know something c. tétel. Noha nem ez az a korszak, amiért a Kiss Army megalakult, azért mindenképp fontos állomás a csapat történetében. Nekem speciel egyik személyes kedvencem, a videóklipje pedig egyenesen fenomenális!