Nehéz eldönteni, hogy húsz év hosszú vagy rövid idő. Ha azt veszem, hogy húsz éve kezdtem el a saját, megspórolt zsebpénzemen (nem anyutól kunyerálni rá zsetont) zenéket gyűjteni vagy hogy nagyjából ezidőtájt kezdtem el a csajokat nézegetni (és láttam életem első pornófilmjét is:D), akkor bizony nagyon rövid idő telt el azóta. Ha azt nézem, hogy akik akkor születtek, azok már bőven túl vannak az érettségin is, esetleg már dolgoznak is, akkor ebből a perspektívából bizony hosszú idő ez a két évtized.

Egy zenekar életében két évtized, szintén sok mindennel mérhető. A számvetés alapja lehet az eladott lemezek száma, a koncertek látogatottsága vagy éppen a partizás során elpazarolt agy- és egyéb sejtek mennyisége is. Azt gondolom azonban, hogy a legpontosabb képet ki-ki akkor kapja, ha mérlegre teszi, mit is kapott kedvenceitől az eltelt időszakban.

Lukácsék két évtizede rántották össze a TCS-t, hogy aztán a kezdeti, Aurórás korszakból kinőve, szép lassan kis hazánk első számú rockzenekarává neveljék a kezdetben mellékesnek megalapított bandát. Az első nagy felfutás a Méreg-Férgek-Ember trióval teljesedett be - erre föl három évre rá a megszűnés szélére sodródtak. A második -és azóta is tartó- sikerszéria, immáron profi szinten, a 2001-es Agyarországgal kezdődött, és tulajdonképpen a tegnapi estében csúcsosodott ki, akarva-akaratlanul lezárva egy korszakot a Tankcsapda - és a mi, a rajongók életében. Ebben a két korszakban a mi korosztályunk együtt nőtt fel és vált olyan felnőtté Laciékkal, kik azontúl, hogy komolyan veszik az élet komolyan veendő dolgait, azért megőriztek magukban, nem is keveset, gyermeki mivoltukból is. Ha azt veszem, hogy a Legjobb méreg idején az én csizmámon is vastag volt a por, vagy hogy az Ember terveznél én sem akartam semmit, csak játszani ezt a rockandrollnak hívott szart, akkor abban sincs semmi meglepő, hogy 2006-ban már nekem is tele volt a faszom, hogy nem számít más, csak a szájon baszott haszon. És pontosan itt mérhető le, hogy mit is adott nekem, az én korosztályomnak a TCS. Akinek füle van hozzá, hogy meghallja, miről is irogat Lukács, és veszi a fáradságot, hogy kicsit a sokszor kínosnak vélt rímek mögé nézzen, az egészen megdöbbentő dolgokat vesz majd észre - ez a faszi kiáll és megadja a választ annak, aki kérdez.

Persze nem akarom én itt misztifikálni a dolgokat, és az igazsághoz azért vastagon hozzátartozik, hogy az Ember tervez utáni korszak számomra legkedvesebb dalai már nem a koncertfavorit, állandó setlist-es dalok közül kerülnek ki. Igazából az olyanok, mint a Bárány, a Múlik, a Tiszta fejjel vagy a Mindenki nem azok a kifejezett party rockandrollok. Ráadásul egy-egy tébolyultabb időszakomban kifejezetten unalmasnak tartottam a TCS-t - erre azért kiváncsi is lennék, hogy vajon mindenki, aki elkezd zenélni, hajlamos lesz-e hirtelen lesajnálni az éppen menőnek számítókat, mintegy meg nem értett zseninek beállítva önmagát? Lényeg  a lényeg, hogy azért harmincon felül szép lassan visszataláltam Lukácsékhoz, és ezt csakis arra a dologra tudom visszavezetni, hogy aki egy kicsit is másra vágyik, mint a minket körülvevő kultúr- és egyéb mocsok, az csakis olyanokhoz jut el, akik hitelesen teszik a dolgukat. És ha valakik, akkor Lukácsék a büdös életben nem dáridóztak, nem hakniztak, nem prostituálták magukat közéleti szereplők oldalán - csak csinálták, amihez értenek. Illetve, ha hinni lehet Cserkónak, akkor ehhez sem igazán, de ezt tudjuk be a szerénységnek.

Értenek-e hozzá vagy sem, nem tudom, az viszont tény, hogy magyar zenekaroktól egyáltalán nem szokványos volt a tegnap esti jubileumi koncert. Eleve adott volt vagy 20 ezer ember, de lehet, hogy volt az 30 is. Ennek tetejébe' kő pontosan 1/2 9-kor elkezdődött a koncert - épp a falafelem utolsó morzsáin nyammogtam, mikor megdörrent az intro, futni kellett. Ettől kezdve 2 és fél órán át tartó, cd minőségben és hangerőn szóló műsort kaptunk az arcunkba, KISS koncertet idéző pirotechnikával, kivételesen minimálisan bakizó Fejessel:o) és atom programmal. Azt hiszem, hogy egy vezető rockzenekarnak, függetlenül attól, hogy magyar vagy e szempontból szerencsésebb helyre született-e, ilyen koncerttel kell, sőt csakis ilyennel szabad egy ilyen jeles évfordulót megünnepelni. Az egész műsor remekül volt koreografálva, talán az akusztikus pötyögés utáni átszerelés volt kicsit hosszabb a kelleténél, de kellett az a kis pihenő az utolsó háromnegyed óra előtt. Mind a fények, mind a piró, mind a füst meg a lábdob állat volt, Cserkó gitárjai is jól szóltak, egyszóval hibátlan volt a koncert! Lukács ezúttal nem mutatta jelét, hogy maga alatt lenne, mint oly sokszor mostanában sejteni lehetett egy-egy kósza megjegyzése alapján. Ezúttal egy "a szomorúság menjen a picsába!" felkiáltással fogalmazta meg hozzáállását az egészhez, ami szintén emelt a színvonalon. Bármily különös, számomra a legnagyobb örömet a meglepetés erejével ható Voltam már bajban okozta, ennek a végén ment el végleg a hangom. Hamar el is röppent az idő, 11 órakor, közel félórás ráadás után,  pezsgőt bontott, majd levonult a színpadról a három páncélos Debrecenből, mi pedig megkezdtük túlélőtúránkat a taxiig. Leszámítva a beszívott több köbméter port, nagyszerűen éreztük magunkat. Egyrészt, mert ezúttal elkerültek minket a sportos frizurájú, félmeztelenül pogózó és mindenkivel kötekedő fiatalemberek, másrészt mert ahol álltunk, ott nagyon kellemes kis bulinegyed alakult ki. Sőt, maga a fesztivál szülőatyja is mellettünk tekintette meg a koncertet, kifejezetten szimpatikus hozzáállás!

Mára már családi program (is) egy TCS koncert. Több tizenévest is láttunk tegnap, kik szüleikkel érkeztek, sőt rengeteg kisiskolás (urambocsá' óvodás is) apuka nyakából csápolta végig a bulit. Szerintem ez az igazi fokmérője az időtállóságnak és annak, hogy nem korosztályhoz van most már kötve, hogy ki szereti a TCS-t. A Tankcsapda felnőtt, klasszikussá vált, javallott mindennemű testi, lelki eredetű probléma esetén. 6 éves kor felett rendszeres szedése ajánlott!

Köszönöm doktor!