Második nekifutásra egy olyan kvintett következik, ahol két stílusteremtő is megtalálható, és ezúttal európai bandákon van a hangsúly. Az időbeli spektrum kitágult, ezúttal mintegy 30 év van a legrégebbi és legfrissebb dal között.

Hogy ki az igazi rockpacsirta, Tarja Turunen vagy Ian Gillan? Esetleg nevető harmadikként Rob Halford? A klikk után kiderül.

Judas Priest - Living after midnight

Nem hinném, hogy akad olyan ember a földön, aki nem hallott még a Priestről. Ha HM-ról van szól, meg bőrökről, szegecsekről, akkor szerintem tízből tíz rocker rájuk gondol elsőre. Mikor a '70-es években elindultak, még rockzenekarnak mondták magukat, de érezvén a stílus korlátait, kitalálták a Heavy Metal fogalmát, ezzel nevesítették az önmaguk teremtette stílust. A nagy-nagy robbanást az 1980-as British steel-lel követték el, azzal a lemezzel, amin egy gyenge nóta sincs. A Breakin the law-t szintén ismeri mindenki (később lesz is szó erről a dalról is), de szerintem a Living after midnight-tal is összeakadt már mindenki, aki néhanapján rock-klubokban múlatta az időt, meg az is, aki csak koca rocker és otthon tolja a fémet a szomszédok hátsója alá. Ez a nóta egyébként párom egyik kedvence, egyszer napokig szenvedtünk vele, hogy a telefonjára felvarázsoljuk csengőhangnak (akkor még nem volt mp3-as csengőhang). Aztán jól sehogysem sikerült, ahogy meg ráment a telcsire, úgy rossz volt, így azóta sincs LAM csengőhangja kedvesemnek.

Deep Purple  - Smoke On The Water

Újabb alapvetés. Akkora klasszikus, hogy már a slágerrádió meg a sztárefem is lejátssza, de különben is annyire lerágott csont ez a dal, hogy csak na. Pedig egy iszonyat riffel indít, ami egyszerű, de nagyszerű (anno a greenjelly le is nyúlta a 3 kismalac elejére), és hát a továbbiakban sem rezeg a léc. Mindegyik zenész mesterien kezeli a hangszert, ahogy Gillan is a hangszálait. A szóló is hatalmas klasszikussá nemesedett. Az egész dal olyan, hogy aki elkezd hangszeren tanulni, legyen az gitár, dob vagy basszusgitár, annak ez a dal iskola. A legkedvesebb sztorim ezzel kapcsolatban egy debil eset. Történt, úgy 15 éve, hogy a Nyugatinal találkozott a baráti kör, valami bulira menet. Hogy pontosan kire vártunk, már nem emlékszem, de az illető késett, mi meg már fáztunk is és unatkoztunk is. Hogy jött az ötlet nem tudom, a lényeg az, hogy a Bajcsy és Szt. István körút sarkán felvonultunk a sarkon és elkezdtük szájjal!!! előadni ezt a dalt. Balázska és Gyugyó voltak a két gitár, Sanci a basszus, én meg a dob. Mondjuk dobolni nem tudtam, viszont elsőrangúan tudtam hozni Ian Paice lábcinjét, még a gyors részeknél is. Azt hiszem, bő öt percig turista látványosságként funkcionáltunk, valamennyi pénzt is sikerült vele keresni, ti. időközben valaki feláldozta a sapkáját, hátha fizetnek, hogy abbahagyjuk:o)

Nightwish - Sleeping  sun

A Nightwishről előljáróban el kell mondjam, hogy én nem szeretem őket. Biztos nekem van botfülem, de zeneileg nekem nem túl izgalmas a dolog, az áriázós éneket meg jobban csípem az Aida-ban. Nekem a rockzenéhez olyan nő adja a hangját, mint pl. Keresztes Ildikó. Azért, hogy ne előítéletek alapján álljak egyes zenekarokhoz, rendszeresen meghallgatom a Nightwish aktuális lemezeit, de a véleményem cseppet sem változott az évek során. Talán az új lemezük Anette Olzennel fogyaszthatóbb számomra, de ez most nem a tárgyhoz tartozik. Az egyetlen daluk, ami valaha is megfogott, az eurovíziós fesztiválra írt Sleeping sun volt, mert nekem az valahogy egyáltalán nem Nightwishes, ha lehet ilyet mondani. Itt tényleg érvényesül Tarja érzelemgazdag hangja, melankólikusabb napokon az ember el is bőgi magát ettől a nótától. Mindazonáltal nem vitatom el a partvis hatását napjaink zenei életére, de nem erőltetem magam be a rajongói táborukba, nélkülem is jó sokan vannak.

Fight - Immortal sin

Ha már volt fentebb a Priest, akkor itt az alkalom megemlíteni Rob Halford egyetlen fogyasztható szóló-próbálkozását, az első Fight lemezt. Bár sokan ezzel is vitába szállnának, de a lényeg, hogy ez egy jó lemez, és található rajta pár bitang erős nóta. Az Immortal sint anno Serif mutatta meg a társaságnak. Akárhányszor hallgatom a lemezt, mindig eszembe jutnak azok a nyári esték, mikor a céges verdájával (neki volt először ilyen a társaságban) kiállt a lakótelepi parkolóba, ajtó kinyit, kazetta be, hadd szóljon. Mikor megjelent, rengeteget hallgattuk, aztán azt hiszem, hogy a Carmen is elkezdte játszani a koncertjein, így hamar kedvenccé vált a dal. Igazi energiabomba, ajánlott fogyasztás max. napi két alkalom.

Def Leppard - Photograph

Újabb brit legenda, akik szintén a NWBHM (New Wave of British Heavy Metal) hatására indultak el, aztán szép lassan szoftrock csapat lettek, kifejezetten egyedi hangzásvilággal. Híresek még arról, hogy a dobosuk egy baleset következtében elvesztette bal karját, de ez sem akadályozta meg abban, hogy továbbra is a zenekar ütőse maradjon. A Pyromania lemezen található Photograph nóta egy alap rockdal, külösebben sok hozzáfűznivaló nem szükséges. Talán csak annyi, hogy sokáig ki nem állhattam őket, de egyszer hozzám keveredett egy válogatáskazetta, amit unalmamban kezdtem el hallgatni. Megtetszett...