Akik ismernek régóta, jól tudják, hogy van-volt még egy óriási kedvencem, mégpedig a Megadeth. Nagyjából a Youthanasia lemezig imádtam őket, bár a csúcs a '90-es, Rust in peace korong volt. Az azt követő, a gigasláger Symphony of destruction-nel megtámogatott, Countdown to exrtinction már előrevetítette, milyen irányban is tervezi továbbhaladásást a 'deth, és a Youthanasia nem is okozott csalódást - legalábbis e tekintetben. Számomra a dalok egyesével élvezhetőek, sőt épp a poszot ihlető nóta vagy az A tout le monde hatalmas nóta, mégis: egyszerre valahogy túl sok, túl egysíkú nekem a lemez.
Azóta nem is nagyon követem a munkájukat, de a régi korongokat a mai napig előszeretettel hallgatom.
A Train of consequences túl azon, hogy remek kis dal, annak idején hatalmas botrányt is kavart videoklipjével. Hogy miért? Klikk a playre!
