Az elmúlt egy hétben, amíg nem írtam, előástam egyik kamaszkori kedvencem, az Entombed diszkográfiáját, és igencsak elmélyedtem benne. A göteborgi csapat a kilencvenes évek elején kezdte páyafutását, ekkor még death-metalban utaztak. én ekkor ismertem meg őket. Először nem a stílus fogott meg, nem vagyok nagy death metal fan, hanem az a hangzásvilág, amiről elsőre felismerhető, hogy Entombed szól. A két gitár egymást kiegészítő hangzása páratlan. Adott egyfelől egy iszonyatosan tömény, mázsás sound, emellé párnak pedig egy végletekig élesített, leginkább egy húsbatépő láncfűrész hangjára emlékeztető másik gitár. A kettő együtt óriási, páratlanul súlyos hangzást eredményez. Ez később a csapat védjegyévé is vált.

Elég az hozzá, hogy az első két, death-metalos lemez után váltottak és létrehozták a death n' roll stílust, no, ekkortól kezdtem igazán szeretni őket. Hogy ez a műfaj mit is takar, arra egyik legjobb példa a Hollowman című sláger, ami egyik megalapozója volt későbbi sikereiknek. Egyébként Nicke Andersson dobos, ki a stílus egyik szülőatyja is, később továbbfejlesztette azt, immár a Hellacopters tagjaként, de ez már egy másik sztori...