Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Billy Idol forradalmasította a rockzenét. Mégcsak azt sem tartom igaznak, hogy a zenéjét a hardrock kategóriába sorolhatjuk. Az viszont tény, hogy jónéhány olyan dallal ajándékozott meg minket közel három évtizedes pályafutása során, melyek nélkül szegényebb lenne a rockdiszkók slágergyüjteménye.

Az egyik ilyen dal a White wedding, az első Idol korongról. Noha sokan személyes vonatkozást sejtenek a dal mögött, ebből semmi sem igaz, a szöveg puszta fikció. A vége felé az a sikoltás mindent visz!

A második dalt a legendás Ford Fairlane filmből ismertem meg, szintén óriási szoftrock sláger. A klipben elvileg Andrew Dice Clay is szerepelt volna, de mivel ő ki volt tiltva az MTV-ről, ezért végül kivágták őt az elkészült promóból.

Zárásképp mi más is jöhetne, mint a Rebel yell, ami übermegagiga a javából! Az 1984-es dal apropóját egy végigviszkizett éjszaka adta, mely során a 3/4 Stones egy bizonyos Rebel yell márkájú itallal múlatta az időt. Az intróban hallható témát Steve Stevens egymaga adja elő, dacára annak, hogy a hangzás alapján az ember azt hinné, hogy gitár és szinti szól egyszerre. Stevens mindenesetre nem csak itt bizonyítja zsenialitását, de erről majd máskor.

"In the midnight hour, she cried more, more, more..."