Az 1988-ban megjelent Operation:Mindcrime album hatalmas sikert hozott a Queensrychenak, szakmai és kereskedelmi szempontból egyaránt. A csapat toplistára került a lemezzel, hosszú hónapokig turnéztak olyan együttesekkel, mint a Def Leppard, a Metallica vagy éppen a Guns n' Roses. Mikor stúdióba vonultak, következő albumokat rögzítendő, nagy nyomás nehezedett rájuk mind a rajongók, mind a kiadó részéről. Azonban nem a Queensrycheról lenne szó, ha nem vették volna sikerrel ezt az akadályt is.

Az 1990. augusztus 12-én megjelent Empire a Billboard 7. helyéig kúszott, azonban ennél is fontosabb, hogy első körben bizony meglepetést okozott mindazoknak, akik az O:M folytását várták a csapattól. A zenei evolúció nem állt meg, a konceptalbum progresszivitását ezúttal rockosabb köntösbe öltöztette a Seattle-i banda. Rögtön a nyitó Best I can AOR-os indítása jelzi, hogy itt megint valami új, valami más következik, mint eddig bármelyik QR lemez volt.

A The thin line tovább fokozza az érzést, miszerint egy új progrock csoda hallható, de utána jön egy olyan négyes, ami -véleményem szerint- a QR pályafutásának egyik csúcspontja. A Jet city woman-nel kezdődik, mely Geoff Tate énekes első feleségének íródott, aki utaskísérőként dolgozott a Seattle-i reptéren, azaz a Jet cityben. A dal arról szól, milyen is egy hosszú útról a családhoz hazatérni.

A Della Brown kissé pszichedelikus hangulatát remekül oldja fel az Another rainy night (Without you). Csodálatos szerelmes dal, a vágyakozás és a várakozás összes jellemző érzelmét felvonultató remekmű.

E három dal között megfigyelhető egy laza koncepció, hiszen okosan egymáshoz köti őket néhány hangeffekt és az egymásra utaló dalszövegek. E szempontból, nagyon gyengén ugyan, de a címadó zseni, az Empire is idevehető, hiszen ugyanúgy egy üzenetrögzítő hallható benne, mint az Another rainy nightban. Témáját illetően viszont már nem, hiszen az O:M világát tovább vivő, erősen társadalomkritikus és a kor amerikai politikáját bíráló dalszöveg született ehhez a szintén himnusznak nevezhető dalhoz.

A Resistance egyfajta pihenő, hiszen a dal hibátlan mivolta mellett remekül alkalmas a két csúcspont, az Empire és a Silent lucidity közötti levezetésre. Utóbbi dal egyébként no. 1 sláger is volt anno, sőt még MTV Music Awardson is felléptek vele. Elmúltak ezek az idők, sajnos... A Silent lucidity egy csodálatos líra, akár egy altatódal, a feltétlen szeretetről és a szülői odaadásról.

Egy ilyen katartikus dal után jogos, hogy két, relatíve egyszerűbb dal jöjjön.A Hand on heart és  a One and only egyaránt a Resistance-szel hasonló szerepet töltenek be, elvezetni mindazt az energiát, mely az eddigiek során felgyűlt a hallgatóban, egyszersmint felkészíteni őt a záró, szintén csodálatos Anybody listening?-re. Arra a dalra, mely egyfelől méltó lezárása az Empire-nek, másrészt igencsak előremutató, mind szerkezetében, mind dallam- és hangulatvilágában. Egyértelmű utalás arra, miként képzelik el a hogyan továbbot DeGarmoék. De ez csak négy évvel később, a Promised land megjelenésekor válik egyértelművé.

Az Empire megkerülhetetlen a rockzenében, a The Who, a Rush, a Pink Floyd és a Dream Theater lemezei mellett a progresszív rock egyik alapvetése. Tízből tizenegy pontos.