Tegnap este végre sikerült megnéznünk a legújabb Bond-mozit, amit már annyira vártam. Habár korántsem azt kaptam, amire számítottam [erre majd még később kitérek], mégis azt kell mondjam, dacára annak, hogy nem egy tipikus eleme a franchisenak, valószínüleg az egyik legjobb résszel ünnepelhetjük a sorozat ötvenedik évfordulóját.

Ugyebár a Casino Royaleban megismerhettük a 007-es első komoly bevetését, amihez egy szerelmi csalódás is társult, majd a Quantum csendjében láthattuk, amint ebbéli frusztrációit egy igen komoly, nemzetközi gazdasági terrorszervezet tagjainak megregulázásával vezeti le. A harmadik rész volt hivatott megágyazni annak a közegnek, amellyel az ötven évvel ezelőtti Dr. No kulisszái között találkozhattunk.

A történet egy isztambuli üldözéssel kezdődik, mely Bond látszólagos halálával végződik - és annak a merevlemeznek az elvesztésével, melyen az MI6 összes beépített ügynökének a listája található. Mire a 007-es újra előkerül, addigra M irodáját a levegőbe repíti egy titokzatos személy a múltból és a titkosügynök feladata kideríteni, ki áll a dolog hátterében. Hősünk Sanghaj és Makaó érintésével [nomeg néhány gazfickó hazavágása után] egy elhagyatott szigetre vetődik, ahol találkozik a volt titkosügynökkel, aki múltbéli sérelmeit akarja most M-en számonkérni. A cselekmény ezután jórészt Londonban folytatódik, majd a skóciai Skyfall birtokon záródik - Bond szülőhelyén. A finálé kellőképpen nagyszabású és drámai, de többet nem szeretnék spoilerezni. A film minden egyes kockája megérdemli a megtekintést, ebben biztos vagyok.

A korábbi részekben Craig alakítása számos kritikát kapott, szerintem nagyrészt alaptalanul. Mindenesetre tény, hogy a Skyfall az első olyan film, amiben száz százalékosan magáévá teszi Bond karakterét, láthatóan élvezi a szerepet. Már körvonalazódik az a 007-es, aki rázva issza a vodka-martinit, flörtöl Moneypennyvel és az agyára megy Q-nak. A film végére megértjük M-hez fűződő viszonyát is és biztos vagyok benne, hogy a maradék két részben [szeptemberben még ennyit írt alá Craig] egy mindenki számára kielégítő alakítást kapunk majd tőle. Judi Dench méltóképp búcsúzik M szerepétől, a tőle megszokott profizmussal játssza a múltjával viaskodó kémfőnököt. A múltat ezúttal Javier Bardem jelenti, aki zseniálisan hozza a megzakkant volt ügynököt. Kis párhuzamot érzek közte és a Die Hard 4.0 főgonosza között, de ennyi belefér - a színészi teljesítmény mindenesetre Bardem felé billenti a mérleg nyelvét. Megismerkedünk még az új Moneypennyvel és Q-val is - az ő szerepük okosan lett a filmbe építve, mintegy felépítve őket is a következő részekhez. Akárcsak Ralph Fiennes, vele kapcsolatban nem mondanék többet, mert nem szeretnék sokat elárulni a film végéből. Egy biztos, az utolsó percek simán visszarepítettek 1962-be, a Dr. No kezdetére...

Ahogy a bevezetőben írtam, nem egy szokványos Bond-film a Skyfall. Én legalábbis az előzetes cikkek alapján  egy hagyományos értelemben vett jó Bond-filmre számítottam. Ezzel szemben itt nincs megalomán őrült, aki a világuralomra törne, a dramaturgia ezúttal nincs a szokásos módon a végső nagy összecsapásra kihegyezve, hanem folyamatosan pörögnek az események de mégis, ez egy minden ízében 007-es mozi. Mesés helyszínek, Bond-lányok, kaszinó, vodka-martini és az Aston martin DB5 - kell ennél több? A hosszú kihagyás után Sam Mendes rendezőnek sikerült új életet lehelni a szériába, a történet is jó és a színészekre sem lehet panasz. A magam részéről alig várom, hogy újra megnézzem a filmet, nem beszélve a következő filmről. Remélem, nem kell újabb négy évet várnom rá...