A Europe iránti szeretetem több, mint két évtizedre nyúlik vissza, naná, hogy a The final countdown idejére. Az utána következő Out of this world szintén nagy kedvenc volt, aztán kis időre a durvább zenék felé fordultam, így eshetett meg, hogy megjelenésekor nem is tudtam a Prisonersről. Ha nincs Gyugyó, aki ordítva rohant Sanci barátom meg utánam a Kálvin téri metróban, úgy '91 őszén, akkor még ma sem tudnék róla:o) Na jó, ez nem igaz, de akkor tudatosult bennem, hogy nekem kimaradt az a lemez. Gyorsan be is szereztem, meghallgattam egyszer-kétszer, aztán pihent jópár évig. Nem azért, mert nem volt jó, hanem mert más muzsikákat hallgattam épp. Aztán eljött az az idő is, mikor újrafelfedeztem magamnak a Prisoners lemezt, és azóta töretlen a lelkesedésem. A Joey tempest által egyedül megírt címadó nóta különösen nagy favorit, hiszen annyira távol áll azoktól a skatulyáktól, amelyekbe belehúzzák a Europe-ot. Kifinomult, ízléses, már-már AOR-ba hajló nóta (ez egyébként majdnem az egész lemezre igaz), számomra nem kevés Queen-es érzéssel. A hozzá készült videó nem egy nagy ász ugyan, de hozza a kilencvenes évek elejére előírt kötelezőt.

"We're just children of tomorrow, hangin' on to yesterday"