Úgy látszik, az élet hihetetlen dolgokra képes. Így visszaolvasva kicsit hisztisre sikeredett csütörtöki posztomra olyan regálás érkezett, ami megdobogtatta kicsi szívemet, mégis csak van valami értelmes a Zsémollban. Eltekintve a magánéleti vonatkozásától, igencsak tetszett, hogy nem csak én voltam olyan taknyos tizenéves, aki hanyattvágta magát egy-egy zenétől, ha az látványos, technikás, fifikás - egyszóval minőségi rockzene volt.

Szóval, a pozitív visszacsatolásnak is köszönhetően, kicsit visszatért a blogolós kadvem, vagyis jöjjön egy igazi, vérbeli Hard Rock muzsika, a nyolcvanas évekből, annak is a végéről. Idén húsz éve, hogy kijött a Dr. Feelgood, majd a fasza lemezes rovatba írok is róla, és mivel június 17-én lesz Prágában Crüe koncert, ezért aztán pláne aktuális a dolog.

Most, hogy írom ezt a posztot, jut eszembe, hogy e hónapban is elfelejtettem megvenni a Heroin naplókat. Minden alkalommal, mikor beszabadulok a kedvenc könyvesboltomba (ez havi 1-2 eset), otthagyom a polcon, mert épp elég pénzt költöttem már az aktuális zsákmányra. Pedig rengetegszer belelapoztam már, és érdekesnek tűnik, mind a külcsín,  mind a belbecs tekintetében. Na, májusban már elhozom, aztán majd recenzió, meg ilyenek.

Végezetül hadd szóljak a magyar hokiválogatottról, akik csodálatosak, zseniálisak és ilyen játékkal, mint amit tegnap a szlovákok ellen tettek a jégre, biztosan bentmaradnak a legnagyobbak között! Holnap este jön Kanada, akik nemcsak hokiban nagyok, de pár bandával bizonyítottak a rockzenében is (Rush, Harem Scarem pölö), szóval van mit tanulni tőlük, mindkét téren. Bíztató, hogy legalább hokiban képesek vagyunk a fejlődésre, ami  a rock szcénánkról (tisztelet a kivételnek) nem mondható el. De ez már egy másik poszt témája lesz (ugyanis nemrég tök jól kitárgyaltuk Seriffel ezt a témát).

I'll be back!