naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Kik az eget kovácsolták

2009.07.17. 18:08 | TomAce | Szólj hozzá!

Címkék: amorphis skyforger

Pár poszttal lejjebb már méltattam a finn csoda Amorphis munkásságát. Az akkori sorokból azt hiszem, világosan kiderült, milyen sokat is jelent számomra a zenekar munkássága. Az egyik dolog, amit mélységesen tisztelek bennük, hogy minden egyes lemezük olyan, hogy azt hiszem, ennél többet és jobbat nem lehet kihozni a Kalevala-metálból - a másik pedig az, hogy erre rendszerint rá is cáfolnak a következő albummal!

Talán említettem már, hogy a 2007-es Silent waters korong mennyire bejött. Nos, ezt most tessék megszorozni legalább tízzel, mert a Skyforger megintcsak rátett egy masszív lapáttal az addigiakra.

Nem szeretném dalonként kivesézni a lemezt, de azért pár tételről említést tennék. Rögtön a nyitó Sampo az, ami -ahogy azt már megszoktuk az Amorphistól- megadja az alaphangot. Zongorás nyitányra épülő darab, mely fokozatosan súlyosodik, kifejezetten metálos középrésszel és csak a végére nyugszik meg. Akkor sem sokáig,  csak addig, míg a csodaszép Silver bride el nem kezdődik. A dal hatalmas sláger, elsőre beleragad a fülbe. Megkockáztatom, mind a verze, mind a refrén dallamai olyannyira pofonegyszerűek, hogy pop/diszkó/stb nyál változatban a nyár slágere lenne világszerte. Tényleg csoda egy dal!

 

Szóval ez a nóta el is viszi az egész lemezt, de nem kell attól tartani, hogy utána leül a mű. Sorban jönnek a jobbnál-jobb tételek, amit még kiemelnék, az a Sky is mine és a Majestic beast, de ezzel együtt nincs gyenge pontja a korongnak.

Tényleg csoda, amit az Amorphis művel. Ezúttal is remekül ötvözték a metál, a finn népzene és a hetvenes évek pszichedelikus rockzenéjének elemeit - a Skyforger 10 pontos lemez lett!

Hajjaj, de messze van még az őszi, Diesel klubos koncert...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsemoll.blog.hu/api/trackback/id/tr221251903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása