Noha fénykorában, a '90-es évek elején ki nem állhattam a grunge-ot, azért az tagadhatatlan, hogy megkerülhetetlen, amit egynémely csapata letett az asztalra. Kapásból mindenki a Nirvana-t vagy a Pearl Jam-et dobná be, ha grunge-ról hall, később beszélek róluk is, most azonban az Alice in Chains számomra legkedvesebb három daláról írnék.
Talán a legmetálosabb változatát játszották a műfajnak, Facelift című, debütáló albumuk szerintem inkább HM mint grunge. Viszonylag későn egyébként, a Facérok (Singles) című film és Ville barátom hatására kezdtem hallgatni őket, pont ezzel a koronggal. Azt hiszem, a We die young dal, a maga nyers zúzásával és a zenéhez tökéletesen passzoló szövegével önmagáért beszél.

A második szám a következő lemez címadó dala, a Dirt. Hipnotikus dallamával, mely a heroinos kanál alatt táncoló lángot idézi, szuggesztív alapot teremt a profétikus szövegnek. Annak a szövegnek, mely mintegy megjövendöli Layne Staley halálát, melyet a mocsok, a heroin fog okozni. Súlyos, megrendítő dal...

Végül, de nem utolsósorban, jöjjön a Would. Volt már itt a zsémollon, de egész egyszerűen nem tudom kihagyni ebből a posztból. ZSENIÁLIS dal, zseniális, szintén a heroinfüggőségről szóló szöveggel, mely apropóját egy túladagolásban meghalt zenész-barát esete adta.
Egyébként, az összes Chains dalra igaz, hogy rendkívül igényesen megfogalmazott dalszövegeket írtak, melyekben érdemes volt akár többször is elmélyülni.
Ahogy egszer Staley nyilatkozta: "the songs are about things that we were thinking and we wrote them down, and when u listen 2 them, whatever u think its about... THATS what its about!"