Nekem ez olyan, mint az Another brick in the wall...
És mi van, ha az ember TÉNYLEG eldob mindent, és magát vállalva nekiáll élvezni azt, amihez éppen kedve van?

@Enchantée: Én is éppen tegnap megpróbáltam! A Vérmezőn átséta közben egy szám hallatán annyira elfogott a vágy, hogy most én bizony legszívesebben táncra perdülnék! Aztán mintha a kisördög bújt volna belém, egy tétova pillanat után úgy döntöttem, hogy hagyom magam elragadni a zenével és a következő másodpercben már tánclépésben ugrálva haladtam:) Még meg is pördültem egyszer kétszer, miközben fülig ért a szám. Egészen elfelejtettem az úton nem messze tőlem haladó autókat és a járdán sétáló járókelőket is... Elhaladtam egy kutyát sétáltató bácsi mellett, akivel összemosolyogtunk, aztán összetalálkoztam egy totyogó unokáját kísérő nagymamával, akinek a lesújtó pillantásától szinte megdermedtem és el is szégyelltem magam, milyen infantilis tudok már lenni. Na és akkor már hiába mosolygott rám a kisunokája édesen, bennem már ott volt a rossz érzés, amit aztán nevesítettem is és írtam be a füzetbe megbánóan, hogy "zenére szökdécseltem és táncoltam a parkban". Elgondolkodva ezen arra jutottam, hogy ugyanazért jöhetett a rossz érzés, ami máskor visszatartott: jaj mi lesz akkor, ha nem felelek meg a magammal szemben támasztott/vélt vagy valós kívülről érkező elvárásnak. Mondjuk ebben a helyzetben, mint sokszor máskor is odáig már eljutottam, hogy a félelem ne akadályozzon önmagam vállalásában, de odáig még nem sikerült eljutni, hogy szorongás, rossz érzés, a retorziótól való félelem ne rondítson bele a képbe. Én most úgy érzem, hogy ennek a folyamatnak a mai világ nem kedvez egyáltalán, hiszen még a minimális "békés egymás mellett élés"-elfogadás sincs meg az emberekben egymás irányába. Ha más vagyok, ha nem állok be a sorba, ha kimutatom, ha megélem, akkor nemhogy dicséret nem jár érte, de még irgumburgum is van, hogy merészelem. Mint a néni a parkban: "milyen idióta ez a lány", nézett rám rosszallóan, miközben én csak olyan voltam, amilyen vagyok, az ő értékrendje szerint idióta nyilván. Hosszú órák munkája volt, mire helyre tudtam tenni magamban: igen, én ilyen vagyok, néha bizony szeretek zenére ugrabugrálni parkokban, akinek pedig ez szúrja szemét, legyen az ő baja. Így megy ez, legalábbis nálam. "Legnagyobb csatáimat saját magammal vívom". Ja és grafomán is vagyok láthatóan:)