Napra pontosan  harminc éve jelent meg a heavy metal történelem egyik leglegendásabb nagylemeze, az Iron Maiden The number of the beast albuma. Gyerekkorom egyik kedvencéről van szó, egy olyan alkotásról, mely tizenkét-tizenhárom éves korom környékén megigézett, elvarázsolt és rabul ejtett. A korong címéhez méltó pletykák és mendemondák csak olaj voltak a tűzre, hosszú időn át az egyik all-time favorit lemezem volt.

Kis túlzással az összes dalt fel lehetne sorolni, mint klasszikus, hiszen a Children of the damned, a Run to the hills vagy a Hallowed be thy name a mai napig belefér a setlistbe, akárcsak a címadó tétel.

Bár mai szemmel a videók látványvilága megmosolyogtató, azért a nóták még most is nagyon ott vannak. Harmincéves létére a The number of the beast egyáltalán nem tűnik porosnak, elcsépeltnek vagy unalmasnak. Sőt, dacára annak, hogy Clive Burr utoljára dobolt Iron Maiden lemezen vagy hogy itt debütált a mikrofonnál a minisziréna Bruce Dickinson, nos, mindezek ellenére egy remekül megírt és öszerakott albummal van dolgunk. Jó egészséggel hallgassuk még újabb harminc évig!