A kilencvenes évek elején alakult finn Amorphis, a kezdetekkor még markáns death metal-lal indította karrierjét. A nagy áttörést hozó, 1994-es Tales from the thousand lakes lemezen már feltűntek a doomos-pszichedelikus elemek, az azt követő Elegytől kezdve pedig fokozatosan kialakult egy jellegzetes Amorphis-stílus. Az első nóta, amiről beszélnék, a már említett, 1996-ban megjelent Elegy legnagyobbja, a Kanteletar eposz alapján íródott My Kantele című dal akusztikus változata. Az eredeti dal szintén megtalálható a lemezen, de -az egyébként szintén kiváló nóta- eltörpül a finomított verzió mellett.

Amikor 2001-ben megjelent az Am Universum korong, nem hittem volna, hogy hosszútávon az Alone lesz a kedvencem róla. Pedig komoly versenytársai vannak, például a Shattered within vagy az anno általunk is játszott Goddess of the sad man. Mégis, hármuk versenyéből ez a nóta kerül ki győztesen.

Végül, de nem utolsósorban, jöjjön a 2007-es lemez címadó dala, a Silent Waters. Ezen a korongon már nem Pasi Koskinen állt a mikrofon mögött (sajnos, alkohol- és drogproblémái miatt távoznia kellett), bár Tomi Joutsen hangja kisértetiesen hasonlít elődjéére. A lényeg azonban, hogy egy akkora lemezt csináltak, egyébként minden különösebb újdonság nélkül, hogy az év 5 legjobb albuma listába simán bekerült nálam.